A HVTM luxusautó pályázatának eredményhirdetése

2005.05.10. 11:35

A HVTM legutóbbi pályázatán luxusautók megvadítására vettük rá a virtuális tuning szerelmeseit - sikerrel, hiszen 35 pályázótól 68 autót kaptunk, megdöntve ezzel a tavalyi minibuszos pályázat rekordját. A legtöbb átalakítás (15) BMW 7-esből készült, de a VW Phaeton (12) és az Audi A8 (10) is népszerű volt. A brit, olasz, amerikai és japán típusokat sokkal kevesebben választották, Lexus pedig egyetlen egy sem érkezett. Talán kiöregedett volna az LS?

A feladat megadásakor nem határoztuk meg a stílust, az átalakítás mértékét, így mi magunk is kíváncsian vártuk, hogy az igazi tuningműhelyek (Alpina, Brabus, Hamann, Lorinser) által is űzött szolid, "hétköznapi" morcosítások, vagy az igazán látványos, vad átalakítások kerekednek-e felül. A (meglehetősen hosszú) eredménylistára tekintve az látszik, hogy kisebb-nagyobb hibákkal küszködő durvább darabok és szépen kivitelezett, de talán túl szolidra sikerült autók egyaránt szép számmal fordulnak elő. Ezen kettősség alapján nem meglepő, hogy az élbolyba a keményebb stílust képviselő de egyszersmind szépen kivitelezett autók jutottak be: a hatodik roobi Phaetonja , az ötödik _GreG_ BMW-je , a pedig negyedik ugyancsak roobi Audija lett.

A dobogó legalsó fokára FBálint műve , egy dús idomokkal megáldott, de ebben a mezőnyben mégis szolidnak mondható Acura RL állhatott fel. A japán gépezetet korábbi többszörös győztes tunerünk Manta erősen M-es jellegű, elegánsan vad BMW-párosa előzte meg. A bajor limuzint _GreG_ utcai harcos stílusú, nagyszerű Acurája zárja harapófogóba. Cserébe hamarosan egy BMW 745i 1:24-es modellautót és egy dedikált Best of Totalcar kötetet postázunk számára. Gratulálunk a győzelemhez, és köszönjük a részvételt, valamint a pontozást a tunereknek.

HVTM