Elkészült a Suzuki Grand Vitara utódja

2005.05.17. 10:17

A Suzuki Concept X2 sorozatgyártású változata Japánban mutatkozott be Escudo néven, hogy felváltsa a nálunk Grand Vitara néven ismert típust

A kompakt terepjáró harmadik generációja formai szempontból igen érdekes darab. Egyfelől a mai divatnak megfelelően jóval szögletesebb-élesebb, mint az elődje volt, másfelől úgy tűnik, a Suzuki tervezői a rajzok elkészítése előtt heteket töltöttek a legnagyobb rivális, a Toyota RAV4 nézegetésével. Szolgai másolásról persze szó sincs, de néhány részlet, mint az oldalablakok vonala vagy a sárvédő-ívek formája ismerősnek tűnhet.

Az új Escudo/Grand Vitara egyelőre csak ötajtósként létezik, de elődjéhez hasonlóan különálló alváza van, így a háromajtós kialakítása sem ütközhet nagyobb nehézségekbe. Az új modell valamivel hosszabb, szélesebb és alacsonyabb mint az elődje volt: a hossza 4,39 méter (+175 mm), a szélessége 1,81 méter (+30 mm), a magassága pedig 1,695 méter (-45 mm). Az autó tengelytávja is jóval nagyobb lett, a korábbi 2,48 méter helyett 2,64 méter a távolság az első és a hátsó tengelyvonal közt. A terepjárót Japánban kétféle motorral mutatták be: az alapváltozatba egy 145 lóerős, kétezres négyhengeres kerül ötsebességes kézi váltóval vagy négysebességes automatával, míg a 2,7 literes, 185 lóerős V6-oshoz ötsebességes automata váltó jár. Természetesen az összes változatba állandó négykerék-hajtású erőátviteli rendszer kerül elektronikus vezérlésű központi differenciálművel.

Az Escudóból Japánban is igen nagy mennyiséget szeretne eladni a Suzuki: a tervekben havonta 15 ezer autó szerepel. Azt egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy a típus észak-amerikai és európai bemutatója mikorra várható, de igen valószínű, hogy ez lesz az a terepjáró, amelyet a Suzuki Magyarországon gyárt majd részben Suzuki, részben Fiat márkajelzéssel.