Fejlesztéseket állít le a Mercedes

2005.05.23. 11:41

A spórolás jegyében néhány rétegmodell soha nem jelenhet meg, cserébe a pénzügyi eredmények azonnali javulását várák a Mercedesnél.

A CORE elnevezésű költségcsökkentési progoram jegyében törlik a programból a C-osztály nyitott változatát és a C Sportcoupé utódját, de a McLaren P8 szupersportkocsi fejlesztésének támogatását is felfüggesztik, így valószínű, hogy a középmotoros modell egyáltalán nem készülhet el sem Mercedes sem McLaren néven . Ugyanakkor Eckhard Cordes, a Mercedes új vezére megerősítette, hogy megkezdődtek egy, a BMW X3-as közvetlen ellenfelének szánt szabadidő-autó fejlesztési munkái, így ez a típus 2008 elejére elkészülhet, és azt is elmondta, hogy a Smart ForTwo szupermini utódjának észak-amerikai bemutatása sem kizárt.

Mint kiderült, a leállított fejlesztések hatására felszabaduló forrásokat nem csoportosítják át: a költségek csökkenésének hatásai épp ezért akár már júniustól érezhetőek lesznek a Mercedes pénzügi eredményeiben. A CORE program elsődleges célja az, hogy megduplázza a márka nyereség-arányát, és ezzel párhuzamosan visszaállítsa a régi, közmondásos Mercedes minőséget, amelyet az utóbbi néhány évben alaposan megtépáztak az új, elektronikus elven működő, de több esetben kiforratlanul piacra dobott kényelmi és biztonsági felszerelések.