Feltámad a Saab Sonett sportkocsi?

2005.06.10. 12:55

Kiderült, hogy a Saab következő tanulmányautója a Sonett nevet viseli. A Saab amerikai részlegének vezetője árulta el ezt az apróságot, de rögtön hozzá is tette, hogy a gyártásról egyelőre szó sem esett, csupán a vásárlói igények felmérése a tanulmányautó célja. Sajnos arról egyelőre nem esett szó, hogy ez a tanulmány mikor és hol mutatkozhat be, így elképzelhető hogy még az idén találkozhatunk vele valamelyik autókiállításon, de az is lehetséges, hogy csak jövőre mutatják be az autót.

A Sonett széria felélesztéséről igazából 2000 óta évente felröppen egy-egy hír, de eddig még semmit sem láttunk megvalósulni a kiszivárgott információkból és nyilvános ígéretekből, ami persze a Saab elmúlt öt évét nézve egyáltalán nem csoda. A cég ebben az időszakban veszítette el teljesen az önállóságát. A fejlesztési részleget beolvasztották az GM Europe szervezetébe, és eldőlt, hogy a jövő Saabjait már nem Svédországban készítik. Ennek az elsődleges oka persze a Saab veszteségeiben keresendő, és abban a tényben, hogy 2000 óta legalább öt olyan Saab-típusról tudunk, amelynek a fejlesztését félúton be kellett szüntetni - sajátos módon általában nem a svéd cég, hanem a GM-nél uralkodó zűrzavaros viszonyok miatt. Így járt többek közt az a szintén Sonettnek keresztelt sportautó is, amelynek már tavaly be kellett volna mutatkoznia, ha minden rendben megy. Ugyanakkor az azóta kegyvesztetté vált Bob Lutz, aki az elmúlt években a GM új modelljeiről döntött, tavaly egy Pontiac Solstice -alapú Sonett sportkocsiról beszélt, és több mint valószínű, hogy a most szóba került tanulmány ennek a modellnek a prototípusa.

Az eredeti Saab Sonett története még 1956 márciusára nyúlik vissza: ekkor mutatták be az első Saab sportkocsit. A kétüléses, pillekönnyű autót egy 750 köbcentis 57,5 lóerős motor hajtotta, és képes volt elérni a 159 km/h-s sebességet, ami manapság viccesen hangzik, de akkoriban egyáltalán nem volt szokványos teljesítmény. Ebből a modellből összesen hat példány készült, így szériagyártásról nemigen beszélhetünk. A Sonett II volt az első szériaváltozat: ez egy fura arányú, hosszú orrú kupé volt, amelyet 1966 és 69 között készítettek, alig több mint 1800 példányban. A legismertebb a Sonett III: ez a 65 lóerős Ford V4-es motorral felszerelt, jellegzetes, ékforma autó 1970 és 1974 között több mint 8000 példányban hagyta el a trollhättani üzemet. A 880 kilogrammos jármű 13 másodperc alatt gyorsult 100 km/h-ra, és legfeljebb 165 km/h-val száguldhatott, ami a korabeli sportkocsikat nézve nem is számított rossz eredménynek.

A típus rajongói előreláthatólag nem lesznek túl elégedettek a GM által kerékre állított új Sonett tanulmánnyal, hiszen nem túl valószínű, hogy az bármiben is hasonlít majd a nagy elődökre: nem lesz elsőkerék-hajtású, nem lesz hosszú az orra, és a tervezők aligha tudnak olyan formát álmodni a GM Kappa platformjára, amely úgy elüt a hétköznapi autóktól, mint a régi Sonettek a maguk idejében.