Elkésett a Chevrolet HHR?

2005.06.22. 11:56

Már a GM-nél sem hisznek az átütő sikerben. A korábbi tervekben még évi 80-100 ezres eladások szerepeltek, de a GM vezetése most már csak 60 ezer HHR eladásában bízik, elemzők szerint pedig még az sem biztos, hogy ennyi összejön.

A HHR-nek mintául szolgáló korábbi retro-modellek iránt ugyanis egyre kisebb az érdeklődés. A PT Cruiser körüli hisztéria már rég a múlté, és bár tavaly még így is elfogyott belőle 116 ezer darab az Egyesült Államokban, a gyártónak ehhez hatalmas árengedményt kellett tennie. A VW Beetle hasonló cipőben jár: ebből mintegy 40 ezer példány fogy évente Észak-Amerikában, és a VW-nél a felújítás ellenére sem számítanak az eladások jelentős fellendülésére. A PT Cruisernek és a Beetle-nek ugyanakkor legalább voltak jó éveik.

A Chevrolet HHR gyakorlatilag onnan kezdi a pályafutását, ahol a retro-konkurencia most tart, és ez nem jelent semmi jót. Újfent bebizonyosodni látszik, hogy a GM követő taktikája nem vezet eredményre: új ötletek és kockázatos lépések nélkül egyre nehezebben lehet megmaradni a piacon, mivel a vásárlók változatosságra és nem középszerű, máshonnan már ismerős termékekre vágynak.