Honda Civic-kémfotók álcázás nélkül

2005.06.30. 15:38

Az Észak-Amerikába szánt négyajtós és kupé változatok valahogy így néznek majd ki. Mindkét modellváltozaton visszaköszönnek a Civic Si-tanulmány jellegzetességei: a rövid orr, az előretolt kabin és a hosszú tengelytáv, valamint az elődmodellhez képest jóval tagoltabb forma. Nem mondanánk, hogy a Civic következő generációja nagyon érdekes autó lenne, de mindenképp hatalmas az előrelépés a jelenleg futó, meglehetősen sivár formavilágú modellekhez képest. Emellett a sajátos arányoknak valószínűleg gyakorlati értékük is van, főképp a szedán esetében: az elnyújtott kabin tágas belső teret sejtet.

Az autó műszaki megoldásairól még mindig eléggé keveset tudunk, de úgy hírlik, nem lesz sok változás a jelenleg futó modellekhez képest. A csúcsmodellekbe 2 literes, 160-200 lóerős motorok kerülnek, és valószínű, hogy az amerikai piacon az 1,7 literes 125 lóerős alapmotor is megmarad. Egyesek szerint az új Civicbe már egy alaposan átdolgozott hibrid hajtáslánc kerül, amely a jelenlegi Civic IMA típusnál is takarékosabb és tisztább autót varázsolhat az újabb típusokból. Európában valószínűleg egy dízelmotoros modell is bemutatkozik, bár még nem tudjuk, hogy a Honda egy kisebb dízelmotort is kifejleszt-e, vagy netán a Civicbe is az Accordból ismert 2,2 literes négyhengerest szánják.

A képeken látható modellek közül várhatóan csak a négyajtóst hozzák el Európába, mivel a kupé helyett mifelénk szokás szerint a csapott hátú háromajtóst forgalmazzák majd. A nyolcadik generáció három- és ötajtós változatait állítólag már az ősszel a Frankfurti Autókiállításon bemutatják, míg a négyajtós úgy egy hónappal később, Japánban lesz először látható. A kupé várhatóan Észak-Amerikában lép a nagyközönség elé 2006 első napjaiban.