Európát célozta meg a Tata

2005.07.26. 14:10

Míg mindenki a kínaiakra figyel, a legnagyobb indiai autógyártó is komoly hódítási terveket szövöget. Az indiai ipari óriás autós részlegének vezetője, Venkataramani Sumantran elmondta, hogy a következő öt évben szeretnének sokkal nagyobb piaci részesedést szerezni Európában.

A Tata már most is jelen van a kontinensen, és néhány dél-európai országban, így Olaszországban, Spanyolországban, illetve Portugáliában viszonylag ismert is, ugyanakkor Európa nagy részén vagy jelen sincsenek, vagy ahogy például Magyarországon, szinte semmit nem hallani róluk. A tervek szerint a Tata Kelet-Európában erősítené pozícióit elsősorban, és ehhez egyrészt komolyabb reklámtevékenységbe szeretnének kezdeni, másrészt bővebb modellpalettával igyekszenek felhívni magukra a figyelmet.

A Tata Indica kisautó mellett a jelenlegi alvázas terepjárókat és kisteherautókat leváltó, teljesen új műszaki alapokra épülő modellsorozattal szeretnének megjelenni. A sorozat az eddig megszokott, jellemzően nehéz terepre szánt modellek mellett egy nagy egyterűt is tartalmaz, a nemrég bemutatott Xover tanulmány szériaváltozatát.

Sumantran igazgató szerint a következő három évben a csoport mintegy 1,1 milliárd eurót fektet az autós üzletágba, és a tervek szerint 2010-is megduplázhatják eladásaikat, így - évi több mint egymillió járművel - a komolyabb autógyártók közé verekednék fel magukat.