Erős első félévet zárt a Renault

2005.07.27. 12:22

A francia cég elsősorban Európán kívül erősítette pozícióit. 2005 első félévében összesen 1,359 millió Renault, Dacia és Samsung márkajelzésű autót adtak el világszerte, durván 50 ezerrel többet, mint a tavalyi évnek ugyanebben az időszakában. Az eladások zömét adó Nyugat-Európában 0,4%-os volt a növekedés, azaz a Renault piaci részesedése 10,9-ről 10,8%-ra csökkent. A legkelendőbb modell továbbra is a Mégane, ez a típus teszi ki az eladásoknak több mint a 40%-át, és a francia gyártó közlése szerint így jelenleg a legnépszerűbb autó Európában.

A többi piacon sokkal nagyobb növekedésről számolt be a Renault. Az eladások 17,5%-kal nőttek, elsősorban Oroszországban (+43,8%), Latin-Amerikában (+20%), illetve Afrikában és a Közel-Keleten (+16,4%) javultak a Renault eredményei. Egyedül Törökországban és Közép-Európában csökkentek az eladások, bár ez esetben a Renault nem közölt számokat. A Dacia Logan sikeres vállalkozásnak bizonyult eddig, tavalyhoz képest 90,7%-kal növelte meg a román márka eladásait, míg a Samsung Motors az új SM5 és SM7 típusok révén 44%-kal több autót adott el az idén.

Pénzügyi értelemben a Renault eredményei még látványosabban javultak. A nettó nyereség 1,453 milliárdról 2,211 milliárd euróra nőtt, miközben a forgalom a tavalyi 20,55 milliárd helyett az idei első félévben 21,324 milliárd euró volt. A biztató eredmények ellenére a Renault előrejelzései visszafogottak. Európában mindössze meg szeretnék őrizni jelenlegi pozíciójukat, amiben fontos szerepet szánnak az új Cliónak , miközben Európán kívül a Logan program folytatásával szeretnének jelentős növekedést elérni a második félévben.