Új remény csillan a Lancia számára

2005.08.15. 15:10

A Fiat elegáns márkája 2007-ig három új típussal erősítheti választékát a Fiat modelloffenzívájának keretében, sőt, a meglevő modellek jó részét is felújítják a következő két év során. A Fiat Auto vezetése újra ki szeretné teljesíteni a Lancia modellpalettáját, amely jelenleg két kisautóból – a Ypsilonból és a Musa mini-egyterűből – illetve két meglehetősen nagy modellből – a Thesisből és a Phaedra buszlimuzinból – áll.

A tervekben állítólag egy apró szabadidőautó, az új Delta és egy könnyű sportkocsi, a korábban tanulmányként bemutatott Fulvia-utód szerepel. A cég anyagi helyzetének megfelelően persze szó sem lehet önálló fejlesztésekről: a három újdonság mindegyike egy-egy Fiat modellen alapul majd, bár valószínű, hogy az autók formatervét igyekeznek minél egyénibbre szabni.

Elsőként várhatóan a Fiat és a Suzuki nemsoká bemutatkozó mini-terepjárójából készülhet Lancia változat. Ez az autó nagyjából egy év múlva elkészülhet, bár miután a típust nagyrészt a Suzuki tervezte, és a gyártás is Esztergomban folyik majd, itt az olaszoknak elég kevés mozgásterük marad a Lancia-egyéniség kialakítására.

A Lancia nagy éve azonban a 2007-es lehet: ekkor érkezik ugyanis az új Delta , amely a következő Fiat Stilóval együtt a Fiat Cassinóban működő gyárában, a Magna-Steyr felügyelete alatt készülhet. A típusról egyelőre annyit lehet tudni, hogy műszaki szempontból nagyrészt megegyezik majd a Stilóval, viszont méreteit tekintve a C és a D szegmens közt helyezkedik majd el, csakúgy, mint az idén búcsúzó Lybra . Az autó formai szempontból állítólag leginkább a 2003-as Granturismo Stilnovóra emlékeztet majd, azaz hangsúlyozottan sportos lesz, és a motorválasztékot is ennek megfelelően állítják majd össze: a csúcsmodellekbe egy turbós benzinmotor illetve egy minimum 150 lóerős turbódízel kerülhet.

A harmadik új típus, a Fulvietta néven emlegetett kétüléses sportkocsi áll a legtávolabb a megvalósítástól, annak ellenére, hogy ezt egyszer már megtervezték, tanulmányautóként bemutatták és majdnem gyártásba is került. A projektet azonban 2003-ban anyagi okokból leállították, és úgy tudjuk, a Fiat Barchettán alapuló gép terveit nem is szándékoznak előszedni: a látványos formák alá ugyanis egy másik platform, az új Grande Punto padlólemeze kerülhet, így az újabb szériamodell legkorábban 2008 körül készülhet el.

A Lanciával az utóbbi években mondhatni mostohagyerekként bántak a Fiatnál: nagyon kevés új modellt készítettek a márka számára, és még a megszűnés is szóba került, de a Lancia az Ypsilon és a Musa révén bebizonyíthatta életrevalóságát: a két kisautó révén a márka eladásai növekedésnek indultak annak ellenére, hogy erre már senki nem számított. A jelenlegi vezetőség következő célja, hogy a nagy múltú márkanév, amely jelenleg elsősorban Olaszországban népszerű – itt adják el autóik 80%-át – Európa más részein is nagyobb teret hódítson magának, és erre van is remény, ha a tervek valósággá válnak.