A Tata a Fiat új partnere

2005.09.26. 11:37

Már alá is írt egy szándéknyilatkozatot az indiai és az olasz cég, bár a részletek még nem ismertek. A következő hónapok során persze minden kiderül, ahogy a két cég megköti a végleges szerződéseket. Az indiai fél részéről Ratan Tata elnök elmondta, hogy a közös termékfejlesztés, és a padlólemez-megosztás is a tervek közt szerepel, Sergio Marchionne, a Fiat vezérigazgatója pedig elmondta, hogy a Tata csoporttal való együttműködés fontos lépés az autós üzletág költségeinek csökkentése felé.


Tata Indigo

A Tata Motors jelenleg elsősorban teherautó- és buszgyártásban erős, ezen a területen az ötödik legnagyobb vállalkozás a világon, viszont személyautó-gyártóként Indián kívül nem igazán tudta megvetni a lábát. Az MG-Roverrel kötött együttműködés keretei közt ugyan eladtak néhány ezer Tata Indica kisautót CityRover néven, de ez a vállalkozás sem bizonyult igazán sikeresnek, mivel a Tata járművei a konkurencia termékeihez viszonyítva korszerűtlenek, és egyáltalán nem olcsók. A Fiat hatalmas tervezési és gyártási tapasztalataival, valamint jól kiépített európai terjesztőhálózata révén is segítheti a Tatát, miközben az indiaiak a közös alkatrészek és a fejlesztéshez való anyagi hozzájárulás révén segíthetik az anyagi szempontból még mindig elég labilis olasz autógyártót.

Úgy tűnik, a Fiat úgy próbálja magát végleg kihúzni a bajból, hogy minél több partnert próbál szerezni, hogy a fejlesztési és gyártási költségeket megoszthassa velük. Nemrég az európai Forddal is megállapodtak egy új, kétajtós városi kisautó elkészítéséről, a Tata pedig egyes spekulációk szerint az 1996 óta gyártott Palio/Siena/Albea világautó-sorozat utódjának fejlesztését segítheti. Emellett ott a PSA Peugeot-Citroen, amely a Fiat haszonjármű- és egyterű-fejlesztéseiben működik közre, és a későbbiekben más partnerek is feltűnhetnek a színen.