Újabb GT-R-prototípus a Nissantól

2005.10.07. 12:16

Az idei Tokyo Motor Show-n már a második GT-R tanulmánnyal találkozhat a közönség.


Épp négy éve , hogy kiállították a GT-R koncepciót Tokióban, és döntés született róla, hogy a típus a továbbiakban nem a Skyline kupé megvadított változata, hanem önálló modell lesz. Először úgy tűnt, a szupersportkocsi akár már 2003-ra elkészülhet, de a bemutatót elhalasztották 2007-re. A fejlesztés azóta is folyik, és a Nissan most újból betekintést nyújt az eredményekbe, nyilvánvalóan elsősorban azért, hogy felcsigázza a rajongók érdeklődését, és egyben letesztelje, hogy a vásárlóknak megfelel-e az új autó formája.


Egyelőre csak az előzetes előzetesét ismerjük: két skiccet, amelyeken azért megfigyelhető néhány fontos részlet. A 2001-es tanulmány egyes jellegzetességeit - például a különálló első sárvédőket, a négy hátsó kerek lámpát és elöl a csaknem a szélvédőig húzott világítóegységeket - megtartották, de a hűtőmaszk agresszívebb formát öltött. A vázlatok alapján az autó arányaira hiba volna következtetni, bár úgy tűnik, mintha a kabin hátrébb került volna, így az orr-rész hosszabb lehet.

A műszaki részletekről egyelőre hallgatnak a Nissannál, de ha igazak a pletykák, akkor egy minimum 450 lóerős, hathengeres turbómotort fejlesztenek a végleges típus számára.