Leleplezték a Nissan GT-R Protót

2005.10.19. 12:09


Galéria - kattintson a képre

Tokióban már a második változatot láthatja a közönség, de a végleges autó bemutatásáig még legalább két évre van szükség. Négy éve már készült egy GT-R tanulmány, de azóta láthatóan sokat csiszoltak a terveken. A GT-R Proto névre hallgató jármű hordozza ugyan elődjének néhány vonását, például a mélyen a motorháztetőbe húzott első lámpatesteket vagy az óriási hűtőnyílást elöl, mégis teljesen más karakter. Az oldalablakok jellegzetes formája, az első sárvédők folytatásaként kialakított lejtős oldalsó vonal, a lejtős tetővonal és a hátsó kerekek körüli telt idomok még erősebbnek, agresszívabbnak láttatják az autót. Az új GT-R nem is sportkocsinak látszik, inkább az amerikai izomautók japán megfelelőjének.


Galéria - kattintson a képre

A markáns forma a Nissan szerint már nem változik sokat a sorozatgyártásig, annak ellenére, hogy az csak 2007-ben kezdődhet, ha minden jól megy. A műszaki tartalomról azonban még mindig hallgat a japán gyártó. Az egész biztosnak látszik, hogy az R34 jelzésű elődmodell legendás, 2,6 literes, kisebb változtatásokkal akár 1000 lóerőig is tuningolható soros hathengeres motorja már történelem, hiszen a Nissan évek óta leállt az ilyen elrendezésű motorok fejlesztésével. Ugyanakkor még mindig több lehetőség áll a fejlesztők előtt: használhatják a jól bevált 4,5 literes V8-as egy alaposan felhergelt változatát, vagy a 350Z 3,5 literes V6-osát feltöltéssel. A lényeg, hogy a következő GT-R teljesítménye bőven meghaladja a 400 lóerőt, így ez lehet a valaha volt legerősebb utcai Nissan.