Fogyókúrán az Alfa Romeo Brera

2005.10.20. 16:33

A GTA csúcsmodell fejlesztésénél a súlycsökkentésre koncentrálnak a teljesítmény növelése helyett. Korábban olyan pletykákat hallhattunk, hogy az Alfa V8-as, vagy feltöltős V6-os motort épít leggyorsabb autóiba a közeli jövőben, hasonlóan a német konkurensekhez.

A legutóbb kiszivárgott információk szerint azonban szó sincs ilyesmiről, s tervezők inkább a GTA jelölés eredeti jelentéséhez próbálnak hűek maradni. A rövidítésben az A betű ugyanis az Alleggerita, azaz könnyített szót takarja. Ennek megfelelően a Brera GTA-t jelentős súlycsökkentéssel igyekeznek fürgébbé tenni. A terhet nem viselő karosszériaelemeket szálerősítésű műanyagból készítik, és ahol csak lehet, alumíniumot használnak acél helyett, így akár 120 kg-ot is lefaraghatnak a sportkocsi súlyából.

Emellett persze erősebb lesz a motor is, de a feltöltés nélküli V6-os legfeljebb 300 lóerős lesz. Mindez persze még csak pletyka, hiszen a Brera GTA a legmerészebb találgatások szerint sem készül el 2007 előtt.