Drabális luxus: elkészült az új Cadillac Escalade

2005.11.11. 11:45


Galéria - kattintson a képre

A GM új terepjáró-sorozatának legdrágább darabja is bemutatkozott. A Chevrolet Tahoe alapjaira épülő Cadillac nagyobb és erősebb lett, mégis veszített valamit a sikeres előd nyers, hivalkodó egyéniségéből. Az új Escalade a többi GM terepjáróhoz hasonlóan lágyabb vonalvezetést kapott: bár a dobozszerű alapforma alig változott, hiányoznak a határozott élek és sarkok az autóról. A Cadillac nagyobbik terepjárójának legjellegzetesebb ismertetőjegye, az óriási krómozott hűtőmaszk persze megmaradt, sőt, a keskeny és magas lámpák mellett még sokkal nagyobbnak tűnik, mint eddig.


Galéria - kattintson a képre

Az Escalade-vásárlók valószínűleg eddig sem törődtek sokat a környezetvédelemmel vagy az üzemanyagárakkal, a teljesítmény viszont aligha mellékes szempont a számukra, és a GM láthatóan ismeri is az igényeket. Az autóba erősebb motort szereltek, mint bármelyi testvérmodelljébe. Az új fejlesztésű, 6,2 literes V8-as 403 lóerős, legnagyobb nyomatéka pedig 565 Nm, így aligha akadhat olyan szituáció, ahol a teljesítmény hiánya okozhat gondot a jóval több mint 2 tonnás vas leendő sofőrjének. A nyolchengereshez hatsebességes automata váltó csatlakozik.


Galéria - kattintson a képre

Az Escalade felszereltsége természetesen már alaphangon is minden igényt kielégít. A bőrkárpitozású első ülések fűthetők és hűthetők, a harmadik üléssort a csomagtartó ajtajához hasonlóan egyetlen gombnyomással lehet fel- vagy lehajtani, a navigációs rendszer, a hifi és a többi kényelmi berendezés pedig a központi érintőkijelzőn keresztül vezérelhető.

Az új Escalade Észak-Amerikában 2006 elején kerül a kereskedőkhöz, és még ugyanebben az évben megérkeznek a hosszú tengelytávú ESV és EXT változatok is. A monstrum a Cadillac sajtóközleménye szerint 2006 őszétől Európában is kapható lesz.