Audi újdonságok Essenben

2005.11.24. 11:59

Holnap mutatkozik be az átdolgozott S4 kabrió, egy erősebb turbómotor és a Q7-es gyári tuningkészlete.

Az S4 Cabrio ugyanazokban a részletekben változott, mint az A4 Cabrio. Ez az autó is megkapta a tátott szájú egyen-arcot, amely mára az összes Audi jellegzetessége lett. Módosították a futómű hangolását, és néhány egyéb részletet is, de a lényeget változatlanul hagyták. Az autó orrában továbbra is a jól ismert 4,2 literes, 344 lóerős V8-as dolgozik, amely bőven több mint elég a nyitott kétajtós dinamikus mozgatásához. Az S4 Cabrio akár 5,9 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-s tempót, végsebessége pedig csak az elektronikus korlátozás miatt nem haladja meg a 250 km/h-t.

Az S4 Cabrio mellett más újdonságokat is bemutat az Audi Essenben. Így elhozzák az A4 2.0 TFSI modell új változatát, amelynek kétliteres turbómotorja az Audi beavatkozásának köszönhetően a korábbi 200 helyett 220 lóerőt teljesít. A másik érdekesség a Q7 terepjáróhoz kifejlesztett S line sportcsomag., amely néhány aprósággal, például óriási, 21 hüvelykes alufelnikkel még látványosabbá teszi a hatalmas méretei miatt egyébként sem jelentéktelen szabadidőautót.