Legfeljebb az autó orrát piszkálják meg a 2007-es modellfrissítés
alkalmával. A BMW-nél ugyanis hisznek benne, hogy az új Mini ugyanolyan
örökifjú maradhat, mint annak idején a Porsche 911-es, vagy éppen az
ős-Mini. Ezeken az autókon évtizedekig alig változtattak, mégis
sikeresek tudtak maradni.
A változatlan külső megjelenés persze nem jelenti azt, hogy a Minit
ne fejlesztenék tovább: a belső tér teljesen megújul, és a motorokat is
erősebbekre cserélik. A Mini One típusba kerül az átdolgozott 1,6
literes négyhengeres 115 lóerős változata, a Coopert egy 143 lóerős
turbófeltöltős motorral készítik, míg a Cooper S ugyanennek a
turbómotornak a nagyobb teljesítményű, minimum 180 lóerős kivitelét
kapja meg. A Mini One D-be várhatóan a Peugeot szállít motort. A
legvalószínűbb, hogy az a 110 lóerős 1,6 literes Hdi motor kerül a
típusba, amely a jó két számmal nagyobb Peugeot 407-esben sem vallott
szégyent.
A felújított Mini bemutatója ismereteink szerint 2007 tavaszán
Genfben lesz.







