Új Ford terepjáró sírós arccal

2006.01.30. 11:28

Maximális teljesítményre kapcsolt az amerikai Ford hűtőmaszktervező részlege. Most a Ford Expedition számára készítettek egy hatalmas, krómozott, vízszintesen háromfelé osztott hűtőrácsot és egy új első lámpagarnitúrát. A két elemen valószínűleg két külön csapat dolgozott, akik csak a csatlakozó méreteket osztották meg egymással, mivel végeredményben a félelmetes SUV olyan elkeseredett arcot vág, mint akinek elvették a játékát.

Mi itt Európában persze elég keveset hallhatunk a Ford Expedition modelljéről, és ez így is van rendjén. A három nagy Ex-sorozatú SUV (Explorer-Expedition-Excursion) közül a középső eddig leginkább egy túlhizlalt Explorernek látszott, annyira hasonlított egymásra a két modell. Ráadásul az Expedition családi autónak készült, de erre a szerepkörre ideát nemigen volna alkalmas. A tengelytávja több mint három méter, és egy 5,4 literes, 300 lóerős benzinmotor hajtja, így hiába lehet több mint 3 köbméternyi csomagot belepakolni, és hiába fér el benne kényelmesen három teljes értékű üléssor, Európába aligha jut belőle egy-két példánynál több. Ráadásul most még egy 30 centivel megtoldott változatot is készítettek belőle.

Az Expedition Észak-Amerikában meglehetősen népszerű modell volt eddig, és most sok tekintetben még többet nyújt. De hiába a felezős négykerék-hajtás, a borulásveszély-elhárító elektronika vagy éppen az új, kényelmesebb, független hátsó kerékfelfüggesztés, ha a növekvő benzinárak miatt lassan Amerikában is kezdenek kimenni a divatból az óriási terepjárók.