Változatok Mercedes SLR-re

2006.03.13. 15:38

A leggyorsabb Mercedes többféle karosszériával is készülhet. Egy brit lap a DaimlerChrysler első emberét, Dieter Zetschét idézi, aki állítólag azt mondta, több 50-100 darabos sorozatot is készíthetnek a típusból, az alapmodelltől eltérő jellegzetességekkel. Sokan úgy vélik, a csúcsvezető ezzel többek közt egy kabrió kivitel elkészítésére utalt. Az SLR Nagy-Britanniában készül a McLaren üzemében, és 626 lóerős, kompresszoros V8-as motorja révén méltó ellenfele a Ferrari és a Lamborghini csúcsmodelljeinek is. Ugyanakkor részben a több mint félmillió eurós árcédula, részben a sokak szerint túlzottan szokványos Mercedes-forma miatt a 2003-as bemutató óta alig 100 példányt adtak el belőle.