Kupa-versenyautó Mercedes SLK-ból

2006.03.14. 10:03

A Mercedes eddig nem rendezett saját márkakupát, mint a Porsche vagy a Ferrari, de egy ázsiai befektető kérésére elkészítették legkisebb roadsterük pályaversenyzésre alkalmas változatát. A fejlesztéshez a kiindulópontot a 2004-es és 2005-ös F1-es szezonban használt SLK-alapú biztonsági autó jelentette, amely az utcai SLK 55 AMG típuson alapul.


Galéria - kattintson a képre

A gyári 5,5 literes, 360 lóerős, V8-as motorhoz ugyan nem nyúltak az AMG fejlesztői, de szinte minden más alkatrészen változtattak ezt-azt. Először is igyekeztek minden felesleges súlytól megszabadítani az autót. Az összecsukható tető és a hozzá tartozó hidraulikus mozgatórendszer helyére egy egyszerű szénszálas műanyag tetőpanel került plexi ablakkal, ami önmagában is vagy 25 kilogramm megtakarítást jelent. Emellett kidobálták a gyári üléseket, és a hangszigetelő elemeket és a kárpitok egy részét, így a versenyre szánt SLK még a kötelező bukókerettel, a tűzoltó berendezéssel, a 80 literes biztonsági benzintankkal és a nehezebb fékrendszerrel együtt is kevesebbet nyom 1500 kilogrammnál, azaz bő 40 kilogrammot fogyasztottak rajta.


Galéria - kattintson a képre

A hétsebességes automata váltó ugyan megmaradt, de kapott két új, manuális programot, így a kormányra helyezett kapcsolókkal ugyanúgy használható, mint a versenyautókban szokásos robotizált mechanikus szerkezetek. A futómű és a fékrendszer egy az egyben a Safety Carról érkezett. Nagyobb merevségű rugók és kanyarstabilizátorok, valamint keményebbre hangolt lengéscsillapítók kerültek az autóra, így az oldaldőlés minimális, és alaposan le lehetett ültetni a gépet. Az AMG 19 hüvelykes ultrakönnyű felnijeire elöl 235/35-ös, hátul pedig 265/30-as gumik kerülhetnek. A fékrendszer szintén új: elöl 360 mm átmérőjű kerámia féktárcsákat találunk hatdugattyús féknyergekkel, hátra pedig 330-as acél tárcsák és négydugattyús nyergek kerültek.

A hajtáslánc elemeit leszámítva tehát kőkemény versenytechnikát alkalmaztak mindenütt, ám az autókat zömmel unatkozó ázsiai milliomosok használhatják majd. Az AMG Ultimate Experience Asia elnevezésű versenysorozatot ugyanis afféle életstílus-eseményként hirdették meg, amely Thaiföld, Malajzia és Kína versenypályáin zajlik majd. Az első versenyt a Maláj Nagydíj betétfutamaként rendezik e hét végén, így hamarosan azt is megtudjuk, hogy az SLK-alapú versenyautók pontosan mire képesek.