Filmszerepet kap az Ascari KZ1

2006.05.05. 11:20

A The Persuaders (magyarul Minden lében két kanál) felújításában kap szerepet a méregdrága brit sportkocsi. Az 1971-ben és 72-ben Roger Moore és Tony Curtis főszereplésével forgatott eredetiben is két korabeli álomautó szerepelt: egy Aston Martin DBS és egy Dino 246GT. Így persze a remake sem képzelhető el igazán gyors négykerekű nélkül, és a KZ1 pont megfelel a célnak. Méregdrága - 235 ezer angol fontot, azaz kb. 89 millió forintot kérnek egyetlen példányért -, ritka és ötliteres, 500 lóerős, V8-as motorjának köszönhetően villámgyors. Azt egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy az autónak lesz-e párja, de ez nem is csoda, hiszen még az emberi főszereplők személye sem biztos: Ben Stiller, Hugh Grant, Steve Coogan és George Clooney neve is felmerült az új filmmel kapcsolatban.