Szárazföldi cápa

2001.01.04. 18:53

 
   

Három keréken közlekedik, 320 km/h a végsebessége, és a víz sem jelent neki akadályt: mi az? A válasz: a Landshark. Ilyen jármű persze még nem létezik, de ha feltalálója, a brit David Baker tervei szerint halad minden, akkor már az idén megjelenik a működőképes prototípus. A jármű hajtásáról valószínűleg motorkerékpár-motor gondoskodik majd, a vízben való tempós (80 km/h körüli) haladást pedig a hátranyúló egyetlen hátsó kerékbe épített turbinakerék biztosítja. A tervek szerint a 2003-tól készülő sorozatpéldányoknál választható lesz a motor mérete (400-1100 köbcenti), és félautomata váltó gondoskodik majd a kényelmes száguldozásról. A Landshark súlyáról még nincsenek adatok, bár valószínű, hogy nem lesz nehezebb 600 kg-nál. A gyakorlati megvalósítást a Lotus vállalta fel, a prototípust valamikor az év elején szeretnék kipróbálni. A járgány ára - ha minden a tervek szerint halad - úgy 10.000 font (mai árfolyamon 4,25 millió forint) lesz, az érdeklődők cég honlapján már most feladhatják előrendelésüket. Már csak azt kellene megtudni, hogy milyen jogosítvány kell majd ennek az úszó motoros triciklinek a vezetéséhez...