480 kilométer üzemanyagcellával

2006.08.15. 13:12

A GM elkészítette a Sequel tanulmány működőképes változatát, amely meglepően életképesnek tűnik. A hidrogénnel hajtott, üzemanyagcellás egyterű menetpróbái ugyan csak a jövő hónapban kezdődnek, de a számítások szerint hatótávolsága és menetdinamikája is hatalmasat fejlődött a korábbi üzemanyagcellás prototípusokéhoz képest.

Egyetlen feltöltéssel 300 mérföldes, azaz nagyjából 480 km-es távolságot tehet meg – a GM korábbi üzemanyagcellás kísérleti járművei nagyjából fele ekkora utat járhattak be két tankolás között – és a kerekekbe épített négy villanymotorjának köszönhetően akár 6 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-s sebességet. Az autó vezérlését teljes egészében elektronikus berendezésekkel oldották meg, azaz a kormánykerék és a fékpedál is elektronikus jelek útján kommunikál a kormányművel és a fékberendezéssel. Így az összes mechanikus, és erősáramú alkatrész egyetlen blokkba, az autó padlójába kerülhetett, a megszokottnál jóval több helyet hagyva az utas- és csomagtérnek.

A GM Sequel működőképes változata azt mutatja, hogy az üzemanyagcellás hajtás a hétköznapokban is jól használható volna, így a gyártók előtt már csak egy feladat áll: az előállítási költségeket kellene elfogadható szintre csökkenteniük, hogy megkezdődhessen a szériagyártás.