Késésben a nyitott Lexus IS

2006.08.16. 15:00

Állítólag újra kellett tervezni a vászontetős típust, mivel a Toyotánál attól tartottak, hogy az összecsukható keménytetős riválisokkal szemben versenyképtelennek bizonyulna. Az eredeti tervek szerint a kupé változattal egy időben, 2007-ben mutatkozott volna be az IS Cabrio, de a legújabb hírek szerint minimum egy évvel csúszik a bemutató időpontja. Cserébe a Lexus egy újabb kupé-kabriót mutathat be – az SC430-as után ez lesz a második ilyen autójuk – amely így felveheti a versenyt a 3-as BMW hamarosan bemutatkozó, nyitható tetejű változatával, és a Volvo C70-essel.

Szintén az IS sorozattal kapcsolatos hír, hogy a Toyota illetékesei határozottan tagadták a korábbi pletykákban szereplő V8-as változat létezését, mondván, egy nehéz motor teljesen tönkretenné az autó menetdinamikáját. Ugyanakkor a korábbi kémfotók arról árulkodnak, hogy a Lexusnál az IS sportváltozatának fejlesztése folyik. Nem elképzelhetetlen, hogy az Amerikában forgalmazott IS350 kézi váltós, sportfutóműves változatáról van szó, hiszen a 3,5 literes V6-os motorból különösebb erőfeszítés nélkül kihozható akár 350 lóerő, vagy feltöltéssel akár még több is.