A Bugattikat is betilthatják az Egyesült Államokban

2006.08.17. 11:36

A légzsákokra vonatkozó új szabályok miatt a Bugatti és a Lamborghini is nehéz helyzetbe kerülhet.

Az Egyesült Államokban szeptemberben lép érvénybe az a szabály, amely minden személyautóban kötelezővé teszi az intelligens, az utas méretét figyelembe vevő légzsákok használatát. Ez a szabály elsősorban a gyermekek, és különlegesen alacsony felnőttek védelmében született, akiknek a hagyományos légzsák nem hogy védelmet nem nyújt, de még életveszélyt is jelent a számukra. Az új rendszer a legtöbb autógyártó szerint drága és nehezen kivitelezhető. A legnagyobb problémát mégis a kis sorozatú, és viszonylag drága autók készítőinek okozza az átállás, hiszen egy ilyen rendszerhez csak sok millió eurós befektetéssel igazíthatnák hozzá az autóikat, ami egy ilyen cég esetében évekre előre felemésztheti a várható profitot.

Ferrari hasonló esete után most a VW csoport két márkája, a Bugatti és a Lamborghini próbál meg felmentést kiharcolni saját típusaira, mondván, hogy a szükséges átalakítások – illetve az ezekhez szükséges nagy számú törésteszt – túlzott anyagi terhet róna rájuk. A Bugatti első embere a szabályok betartását felügyelő kormányügynökségnek, az NHTSA-nak írt levelében úgy fogalmazott, hogy a Bugattit egyszerűen kiszorítja a piacról a légzsák-rendelet, mivel a cégnek a Veyron több mint egymillió dolláros árát további 10%-kal kellene megemelnie az átalakítások költségeinek fedezésére, nem beszélve arról, hogy több hónapot késlekednének a szállítások. A Lamborghini szintén rosszul járhatna – a számítások szerint évi 2,2 millió dolláros nyereség helyett hatmilliós veszteség várható, ha átalakítják a Gallardót és a Murcielagót.

A Bugatti és a Lamborghini hangoskodása persze egyetlen célt szolgál: azt szeretnék elérni, hogy a Ferrarihoz hasonlóan ők is különleges halasztást kapjanak a változtatások bevezetésére, és valószínű, hogy ez meg is fog történni, bár még nem biztos, így szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy a hatóságok egyszerűen megtiltják a két gyártó szupersportkocsijainak forgalmazását Észak-Amerikában.