Felújították a Land Rover Defendert

2006.08.23. 13:30

Ahogy korábban is sejteni lehetett, új motort, váltót, és kulturáltabb belső teret kapott az ős-Land Rover, külsőre azonban alig változott valamit. Egyedül a továbbfejlesztett fűtő- és légkondicionáló berendezés miatt kijjebb került hűtőrács tűnhet fel, de ez már a korábbi légkondis modelleken is hasonlóképp nézett ki.


Galéria - kattintson a képre

A leglényegesebb változás az új dízelmotor bevezetése: a Ford Transitból származó 16 szelepes négyhengeres ugyanúgy 122 lóerős, mint az elődje volt, de 2,5 helyett csak 2,4 literes, és állítólag hatalmas előnye, hogy a csúcsteljesítményének több mint 60%-a 2200-as és 4350-es percenkénti fordulatszám között folyamatosan rendelkezésre áll. A teljesítmény jobb kihasználhatósága érdekében a régi, ötsebességes váltót egy új, GFT MT 82 lejzésű hatsebességesre cserélték, amely az eddiginél szélesebb áttételtartományt fog át. Ezzel állítólag épített úton és terepen is könnyebbé válik a haladás, sőt, még a fogyasztást is csökketi, bár erre vonatkozó adatokat egyelőre nem közöltek.


Galéria - kattintson a képre

Még ennél is nagyobb előrelépést jelent a megújult belső. A korábbi Defender műszerfalát és üléseit eddig legfeljebb egy GAZ-éhoz vagy ARO-éhoz volt hasonlíthattuk. Igénytelen, ronda kialakítás és anyagok mindenütt, nagyjából a 70-es és 80-as évek fordulójának szellemében. Most azonban úgy néz ki, ennek is vége, a műszerfalat teljesen kicserélték, a Discovery 3 formatervezett műszerei és kezelőszervei köszönnek vissza a Defenderből is. Az ülések látszatra szintén sokat javultak. Állítólag nemcsak kényelmesebbek, de a használatuk is kevésbé fárasztó. A második üléssor a hosszabb 110-esekben aszimmetrikusan, osztva dönthető, a háromajós 90-esben pedig két, összehajtható és oldalra billenthető ülést találunk hátul. Ugyanezek az ülések ráadásul a 110-esbe is beszerelhetők, harmadik üléssor gyanánt.

A Land Rover Defender lényegében persze mit sem változott. Továbbra is a világ egyik legjobb terepjárója, és alighanem most sem volna igazán jó divatcikk, ahhoz túl nyers. Ugyanakkor az átalakítások nyomán talán egy picit kellemesebb társ lehet a dolgos hétköznapokban, és ami a gyártó szempontjából talán még lényegesebb, akár még 5-6 évig piacon maradhat, 20-25 ezer biztos vásárlót hozva a Land Rovernek évente.