Erősebb lesz a Bentley Arnage

2006.08.31. 11:01

A Bentley-nél is érezhető a német hatás. Néhány éve el sem árulták az autóik teljesítmény-adatait, most meg már dicsekszenek vele. Persze most már van mivel, hiszen a Rolls-Royce-tól örökölt ősrégi, 6,75 literes V8-as két turbófeltöltővel immár 507 lóerő és 1000 Nm leadására képes, és megfelel az összes hatályos környezetvédelmi előírásnak Észak-Amerikában és Európában egyaránt. Ezt a brutálisan erős motort az Arnage T kapja meg, amely így 2,6 tonnás tömege ellenére 5,2 másodperc alatt gyorsulhat fel 100 km/h-ra, és akár 288 km/h-val is száguldhat. Az Arnage R és Arnage RL típusba egy picit gyengébb, 456 lóerős, és 875 Nm-es csúcsnyomatékot leadó motor kerül, de ezek is 5,5 illetve 5,7 másodperc alatt érhetik el a százas tempót, a végsebességük pedig 270 km/h.

Mindebben persze nem volna semmi különös, hiszen más luxusautó-gyártók erősebb típusokat is készítenek, ha az Azure sorozat V8-as motorja nem 1959-ből származna. Az eredeti, 6,25 literes, kb. 200 lóerős nyolchengeres persze számtalan felújításon esett át az elmúlt 47 évben, de úgy néz ki, a kézzel összeszerelt, csendes és kulturált járású motorban még mindig vannak rejtett tartalékok. Ezzel a felújítással az Azure az évtized végéig piacon maradhat, de azt mondják, a legendás V8-as karrierje még a következő modellfrissítés után is folytatódhat.