Szépség és szörnyeteg a Daihatsutól

2006.09.05. 09:25

Párizsban két meglepetés-kisautóval jelentkezik a japán gyártó. A D-Compact X-Over és a Materia nem is különbözhetne egymástól jobban. Míg az egyik igazán formás, bár egy picit unalmas tanulmányautó, addig a másik csúnya, de érdekes szériamodell.

A D-Compact X-Over terveit Giorgetto Giugiaro készítette, bár az autó megjelenése ennek ellenére sem túl egyéni. Úgy tűnik, mintha a mester nem találta volna a Daihatsu igazi egyéniségét, viszont túl sokat nézegetett volna európai kisautókat. Az X-Over az egyetlen eddig ismert gyári fotó alapján minket a Ford Fiestára, a Citroën C2-esre és az előző Toyota Yarisra emlékeztetett, de nem csodálkoznánk rajta, ha másoknak más típusok vonásai ugranának be a tanulmány láttán. Az ötajtós egyetlen érdekesebb részlete a szélvédőtől a hátsó üléssorig húzódó üvegtető, de már ilyesmit is láttunk szériagyártmányon. Igazából egyáltalán nem lepődnénk meg rajta, ha holnap bejelentenék, hogy a típust egy éven belül forgalmazni kezdik Európában.

A másik újdonság, a Materia, sokkal érdekesebb külsejű, és még csak nem is tanulmány. Azokban az európai országokban, ahol jelen van a Daihatsu – legjobb tudomásunk szerint Magyarországon egy ideje már nincs hivatalos importőre a márkának –, hamarosan kapható lesz. A jellegzetesen csúnya forma persze nem ismeretlen: Japánban egy ideje már forgalmazzák Daihatsu Coo néven, és ugyanez a típus váltja fel Japánban a Toyota bB, Észak-Amerikában pedig a Scion xB típust. Először tavaly ősszel, Toyota bB Concept néven találkozhattunk ezzel a formatervvel, amely egyszerre juttat eszünkbe egy túrabakancsot és – valószínűleg szögletes hátulja és fekete fényezése miatt – egy halottaskocsit. A Daihatsu Materia amúgy egy 1,5 literes, négyhengeres benzinmotorral érkezik Európába, valamikor 2007 elején.