Elkészült az új Honda Civic Type-R

2006.09.14. 11:54

Galéria - kattintson a képre

A háromajtós sport-kompakt nagyjából ugyanazt tudja, mint az elődje, de sokkal látványosabb lett. Meglepődni persze nem fogunk, azok után, hogy tavasszal láttuk a Type-R tanulmányautó-változatát , a nyár elején pedig a Type-S jelzésű háromajtós szériamodellt gyengébb motorokkal. A hagyományos hűtőrács, valamint a spoilerek, kötények és lökhárítók az előbbiről, a háromszögletű ködlámpa és az ötajtóshoz képest 20 mm-rel szélesebb hátsó futómű az utóbbiról lehet ismerős.

A Honda büszkén hirdeti, hogy a Civic Type-R épp ugyanarra képes, mint az elődje. Elsőre talán csalódást keltően hangzik, hiszen egy újabb modelltől mindig többet várunk. De annak tudatában, hogy az új Civic nagyobb, nehezebb, és sokkal látványosabb, mint az elődje volt, közben pedig még a


Galéria - kattintson a képre

károsanyag-kibocsátási határértékek is szigorúbbak lettek, kész csoda, hogy az új Type-R is képes 6,6 másodperc alatt elérni a 100 km/h-t, és a végsebessége is maradt, amennyi volt, 235 km/h, miközben ugyanúgy egy kétliteres VTEC motort találunk benne, mint az elődjében. Igaz, az ismerős négyhengerest alaposan átalakították a Hondánál. A régi motor 200 lóerő leadására volt képes 7600-as percenkénti fordulatszámon, ellenben az új 201 lóerős, de hogy ezt a teljesítményt leadja, egészen 8000-ig kell pörgetni. A Hondánál a VTEC szelepvezérlés átkapcsolási pontját is áthelyezték, a szelepek valamivel hamarabb, 5200-as fordulaton kezdenek mélyebbre nyitni. A változtatások miatt a nagyobb tömeg ellensúlyozására hivatott rövidebb váltóáttételek ellenére az új Type-R állítólag ugyanolyan jól megy – sőt, alacsonyabb fordulatszámról gyorsítva egy picit jobban is –, mint a korábbi generáció.


Galéria - kattintson a képre

Ha az egyenesekben nem is gyorsabb az új sport-Civic, kanyarban talán összeszedhet némi előnyt korábbi névrokonával szemben. A karosszéria ugyanis merevebb lett, így az autó a Honda szerint valamivel kiszámíthatóbb, és még gyorsabban reagál a kormánymozdulatokra, még annak ellenére is, hogy a lengéscsillapítókat valamivel kényelmesebbre hangolták. Mindebben persze szerepet játszik a többi Civicéhez képest 15 mm-rel alacsonyabbra engedett futómű, és a 225/40 R18-as, alacsony profilú gumiabroncsok.

A Civic Type-R a többi háromajtós változathoz hasonlóan kapható lesz GT kivitelben, gazdagabb felszereltséggel is. Ebbe a változatba tempomat, kétzónás klíma, automata fényszórók, esőérzékelős ablaktörlők, függönylégzsákok, és egy csomó más biztonság- vagy kényelemnövelő felszerelés kerül. Mindezt a Párizsi Autószalon látogatói már élőben is láthatják, de a bemutató sem más, csak egy újabb étvágygerjesztő azoknak, akik a sok késlekedés miatt már épp más sport-kompakt után néztek volna, hiszen a forgalmazás csak 2007 márciusában indul.