A Fordé lesz a Rover márkanév

2006.09.19. 10:29

Az óriásvállalat él elővásárlási jogával, és megveszi a BMW-től a Rover márkanevet, a hivatalos indoklás szerint a Land Rover márka védelmében.

Néhány hete még arról adhattunk hírt , hogy a BMW a kínai Shanghai Automotive-nak szándékszik eladni a Rover névvel kapcsolatos jogokat, ez az üzlet azonban már nem jöhet létre. Amikor ugyanis a BMW megszabadult a Rover csoporttól, és a Land Rovert átvette a Ford, a szerződésben azt is rögzítették, hogy ha a német gyártó meg akarna szabadulni a Rover márkanévtől is, akkor ebbéli szándékát jeleznie kell a Fordnak, és az amerikai óriásnak innentől kezdve 90 napig elővásárlási joga van. Az eddigi nyilatkozatokból úgy tűnik, a Ford nem az üzleti lehetőségre hajt, nem akarják drágábban továbbadni a Rover márkajelzést, bár úgy néz ki, használni sem akarják. Egyszerűen meg szeretnék akadályozni, hogy a hajócskás embléma megkérdőjelezhető minőségű kínai autókon bukkanjon fel.

A Shanghai Automotive ezzel meglehetősen kényelmetlen helyzetbe került, hiszen a Kínában gyártott, egykor Rover 25, 45 és 75 néven ismert autóik számára olyan márkajelzést kell találniuk, amelyet ismernek és elismernek a világ nagyobb autópiacain. Persze van még néhány olyan, évek óta tetszhalott márkajelzés – például a Triumph vagy az Austin –, amelyet meg tudnának szerezni, és alkalmas volna a céljuk megvalósításához, de a Rovernél jobbat aligha találnak.