Kútba estek a GM-Renault-Nissan tárgyalások

2006.10.05. 09:57

Ugyanolyan hirtelen szakadt meg a párbeszéd, ahogyan júliusban elkezdődött : a GM és a Renault-Nissan szövetség nyilatkozatai alapvető nézetkülönbségről árulkodnak.


Rick Wagoner

Abban láthatóan mindkét fél egyetért, hogy számos területen értékes partnerei lehettek volna egymásnak, ám a GM vezetői szerint az üzleten elsősorban a Renault-Nissan nyert volna. Ezért megpróbálták elérni, hogy a tárgyalópartner többet fizessen, mint amennyibe a megállapodás alapjának szánt 20%-nyi GM részvény piaci áron kerülne. Követelésüket azzal indokolták, hogy a Renault-Nissannal való együttműködés lehetetlenné tenné, hogy más partnerekkel esetleg kedvezőbb feltételekkel kössenek eseti megállapodásokat, és ezért kártérítés járna. A francia-japán vállalat ugyanakkor ezt a követelést nem ismerte el, mondván, a kölcsönösen előnyös szövetség szellemével lett volna ellentétes bármiféle anyagi kompenzáció.

Valami hasonlóra persze már a tárgyalások megkezdésekor számítani lehetett. A Renault-Nissan és a GM összefonódásának ötlete az amerikai gyártó egyik részvényesétől, a kaszinómilliárdos Kirk Kerkoriantól származik, akinek a pletykák szerint már eddig sem volt súrlódásmentes a viszonya Rick Wagonerrel, a GM vezérigazgatójával, és csapatával. Egyes feltételezések szerint Wagonerék most lefutották a kötelező köröket, de elfogadhatatlan feltételekhez kötötték az együttműködés létrejöttét. Így folytathatják saját, a részvényesek egy része által sokat kritizált programjukat, de Kerkorian sem mondhatja, hogy nem foglalkoztak érdemben a felvetésével.