Spyker szupersportkocsi rendőr-egyenruhában

2006.10.16. 13:03

A holland rendőrségen teljesít majd szolgálatot a méregdrága Spyker C8 Spyder típus egy példánya.

A nyitott, középmotoros sportkocsi, amellyel könnyen elérhető a 300 km/h-s sebesség, nem csak a helyi rendőrautók jellegzetes fehér alapon piros-kék csíkos mintázatát kapta meg, de a bukóívek tetejére, a vezetőülések mögé még egy szabványos fényhidat is felszereltek. Azt egyelőre nem sikerült kiderítenünk, hogy milyen feladatot kap majd a sportkocsi a rendőrségnél, bár nyilván nem tévedünk nagyot, ha feltételezzük, hogy fontos segítséget jelenthet a gyorshajtók elleni küzdelemben. Még az is elképzelhető, hogy néhány gyorshajtónak elég volna, ha az út szélére állítanák az autót: biztos lelassítanának, csak hogy jobban láthassák.

Nem hollandiában működik persze az egyetlen olyan rendőrség, amely különleges sportkocsikat használhat: az olaszoknál például már évek óta szolgálatban áll egy Lamborghini Gallardo , sőt, Bulgáriában is előfordul néhány méregdrága autó fényhíddal a tetején.