Véget ér a Ford Taurus pályafutása

2006.10.20. 11:15

21 év és 7 millió legyártott példány után vonul nyugállományba a Ford leghétköznapibb amerikai modellje.

A Taurus első generációja 1985-ös bemutatásakor forradalmi jelenség volt, akárcsak európai párja, a Sierra. A vásárlók nehezen fogadták el kerekded formáit, formátlan krumplinak gúnyolták, de hamar kiderültek az alacsony légellenállású forma előnyei. Kisebb menetzaj, alacsonyabb fogyasztás és ugyanolyan menetkényelem jellemezte a típust, mint a korábbi, nagy V8-as cirkálókat. A Taurust hamarosan megszokta a közönség, és a kellemes külsejű második változat 1992 és 1996 között az Egyesült Államok legnépszerűbb személyautója volt.

A harmadik generációval azonban hihetetlenül mellényúlt a Ford. Igazán amorf, de közben mindenféle jellegzetességet nélkülöző, így szinte láthatatlan formáival 1995-ben mutatkozott be, és hamar lerombolta a Taurus jó hírét. Így a bestsellerlista első helyezése harc nélkül lehetett a Toyota Camryé, a Ford pedig további tizenegy évig próbálta mégis eladni a Taurust, bár a vásárlók zömmel autókölcsönzők, kormányhivatalok és egyéb flottaüzemeltetők voltak, akiknek nem számított a külső.

Nemcsak a Taurus márkanév pusztul ki végleg a harmadik generáció nyugdíjazásával, de még közvetlen utódja sem lesz a típusnak. A vásárlók a drabális Five Hundred, és a szűkösebb, de sokkal sportosabb, Mazda6-alapú amerikai Fusion közül választhatnak családi Ford szedánt maguknak.