Volvo XC60-tanulmány Detroitra

2006.12.14. 10:16

A svédek későbbre tartogatták a meglepetést, de a fotók túl hamar kiszivárogtak. Hivatalos sajtóközlemény híján egyelőre viszonylag kevés a biztos információ, de azt így is minden nyugati szaklap biztosra veszi, és velük együtt mi is, hogy a kompakt szabadidőautót semmi nem mentheti meg a szériagyártástól.


Galéria - kattintson a képre

A tanulmány és a majdani szériamodell is a Ford EUCD kódnevű platformjának alkatrészeire épül, ugyanazokra az elemekre, amelyből az új Mondeo, S-Max és Galaxy típusok, valamint a Land Rover Freelander 2 is építkezik. A közösen fejlesztett elemek köré a Volvo tervezői a szokásosnál egy kicsit bátrabb formákat rajzoltak. Bár itt is megtaláljuk a Volvo egyenruha néhány elemét – a motorháztető és a hűtőmaszk jellegzetes kialakítása miatt a tanulmány le sem tagadhatná a származását –, a meredeken emelkedő övvonal és a korábbiaknál lágyabb, ugyanakkor sokkal több dinamikát sugárzó formák azt jelzik, hogy a robotmunkások helyét ismét élő emberek vették át a rajzasztalok mellett.

Az XC60 a belső tér néhány részletét leszámítva egy kicsit sem látszik tanulmányautónak, azon sem csodálkoznánk, ha holnaptól kapható volna. Ugyanakkor a végleges típus bemutatójára alighanem hosszú ideig kell még várnunk. Egy évig biztosan folyik még a fejlesztés, de találkoztunk olyan hírekkel is, amelyek szerint a típus csak 2009 elején érkezhet meg a Volvo-kereskedésekbe.