Peugeot Design Contest: kezdődik a szavazás

2006.12.28. 11:17

A napokban tették közzé azokat az autóterveket, amelyek közül a közönség választhatja ki a döntő tíz résztvevőjét.


Galéria - kattintson a képre

Az ősszel negyedszer meghirdetett pályázatra több mint 4000-en küldték be saját tervüket, és a zsűri ezek közül választotta ki azt a harmincat, amelyekre bárki szavazhat a verseny honlapján. Ezúttal is a legérdekesebb tervek jutottak el idáig. Többségben vannak a sportkocsi-stílusú járművek, de akad rovarszerű, négyszemélyes guruló repülőgépkabin, és kétüléses városi kisautó is. Mi csak találomra választottunk ki a harminc tervből néhányat a képgalériánk számára, de a verseny honlapján a többi hajmeresztő autóterv is megtekinthető.


Galéria - kattintson a képre

Szavazni január végéig lehet, akkor hirdetik ki, hogy melyik az a tíz pályamunka, amely a döntőbe kerül. 2007 februárjában az is kiderül, hogy melyik pályamű lett a győztes: ezt márciusban aztán be is mutatják a nagyközönségnek a Genfi Autószalonon, majd a szeptemberi Frankfurti Autószalonra az életnagyságú makettjét is elkészítik a Peugeot formatervező központjának modellező szakemberei.