Egyre több alumínium kerül az autókba

2007.01.19. 13:45

Egy európai felmérés szerint húsz év alatt megháromszorozódik az alumínium átlagos mennyisége az autókban. Az Európai Alumíniumipari Szövetség által megrendelt felmérés szerint 1990-ben átlagosan 50 kilogramm alumíniumot használtak a kontinensen gyártott személyautókban, míg 2005-ben már 132 kilogramm került a könnyűfémből a járművekbe. A növekedés ráadásul folyamatosnak tűnik, így a becslések szerint 2010-re az autónként felhasznált alumínium mennyisége meghaladhatja a 157 kilogrammot.

Az alumíniumot régóta használják a belső égésű motorok gyártásánál, de manapság egyre gyakrabban készítenek belőle karosszéria- és a futóműelemeket, sőt, teljes kocsitesteket is. Elterjedését korábban magas előállítási költsége mellett a hegesztési és préselési nehézségek is akadályozták, így sokáig csak olyan elemeket készítettek belőle, amelyeket öntéssel vagy síklemezek szegecselésével is elő lehetett állítani. Az utóbbi néhány évben azonban sikerült megoldani az alumínium feldolgozásával kapcsolatos problémák jelentős részét, és az előállítása is egyre olcsóbb, szemben az acéllal, amely egyre drágábbá vált az utóbbi évtizedek során.

A szakemberek arra számítanak, hogy a következő néhány évtizedben az alumínium térnyerése robbanásszerű lesz. Jelenleg csak a legdrágább luxusmodellek karosszériáját készítik belőle – az Audi A8, a Jaguar XJ és XK, valamint a Rolls-Royce Phantom érdemel említést –, de úgy néz ki, hamarosan a nagy tömegben gyártott, olcsóbb típusokban is elterjedhet.