Hivatalosan is bemutatkozik a Volvo V70

2007.02.02. 15:38

A tegnap kiszivárgott fotók és információk pontosnak bizonyultak, hiszen a hivatalos sajtóanyag részletei kerültek idő előtt napvilágra, de néhány adatmorzsa azért a mai hivatalos bemutatóra is maradt.


Galéria - kattintson a képre

Korábban nem esett szó az új kombi méretnövekedéséről, pedig a V70-es a gyáriak szerint tágasabb, mint bármelyik elődje. Az autó hossza 4,85 méter, azaz 170 mm-rel gyarapodott, a szélessége pedig 1,86 méter a korábbi 1,8 méter helyett. Mindez persze csak részben érezhető a belső térben: a nagyobbik Volvo kombi vállban 30 mm-rel lett bővebb, a hátsó utasoknak pedig 60 mm-rel jut több hely. Érdekes módon a szabványos csomagtér-térfogatra vonatkozó adattal eddig sehol nem találkoztunk, de azt azért elárulták, hogy lehajtott hátsó ülésekkel 55 liternyi plusz tér adódik az elődmodellhez képest, azaz költözködéskor már 1696 liternyi csomag zsúfolható az autó hátuljába.

A motorválaszték új tagjáról, a háromliteres turbós hathengeresről annyival tudunk többet, mint eddig, hogy 285 lóerőnyi csúcsteljesítményéhez kerek 400 Nm-es maximális forgatónyomaték járul, de ami még fontosabb, a nyomaték csúcsértéke már 1500-as percenkénti fordulatszámtól rendelkezésre áll. A gyáriak szerint nagyrészt ennek köszönhető, hogy a V70 T6 jelzésű, összkerék-hajtású csúcsváltozata 7,2 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-s sebességet.


Galéria - kattintson a képre

A Volvo természetesen a V70 esetében is igyekezett hűséges maradni nehezen kiharcolt hírnevéhez, és teletömte az autót biztonsági extrákkal. A teljes felsorolás oldalakat foglalna el, de egyetlen igazi újdonság szerepel a hosszú listában. A nagy kombiban beépített ülésmagasítókat helyeztek el: a hátsó ülésekbe integrált eszköz kétféle magasságba állítható, és 95-140 cm-es gyermekek számára biztosítja a gyári biztonsági övek használatának lehetőségét. Emellett a megerősített oldalajtók és a mélyebbre lógó függönylégzsákok is az apró utasok biztonságának növelését szolgálják.

Az új V70-est élőben először a Genfi Autószalon látogatói csodálhatják meg, a forgalmazás viszont csak augusztusban indul.