Több autót gyártana az Aston Martin

2007.02.12. 11:47


Galéria - kattintson a képre

A brit Autocar értesülése szerint arra készül az Aston Martin,‭ ‬hogy a jelenlegi közel hétezer autó helyett tízezret gyártson éves szinten.‭ ‬Tavaly ötezret terveztek,‭ ‬de túllépték az irányszámot,‭ ‬és most az okoz problémát,‭ ‬hogy elérték az üzem gyártókapacitásának felső határát.‭ ‬A gondot az autók alapját adó csővázakat gyártó üzemegység okozza,‭ ‬melyben már így is folyamatosan,‭ ‬a nap‭ ‬24‭ ‬órájában dolgoznak,‭ ‬mégsem tudják kielégíteni a megrendelők igényeit.‭ ‬Jelentős beruházás nélkül képtelenek javítani a termelékenységet.‭ ‬Két megoldás kínálkozik.‭ ‬Az egyik alvállalkozókra bízni ezt a munkafolyamatot,‭ ‬a másik pedig a viszonylag új gyár kibővítése lenne,‭ ‬de ez elcsúfítaná a gyár összképét,‭ ‬így ez a második lehetőség nem túl népszerű.
Mindenesetre amíg a Ford nem adja el a brit luxusmárkát,‭ ‬elhalasztották a lényeges döntéseket,‭ ‬így többek között azt is,‭ ‬hogy sorozatgyártásba kerül-e a négyajtós Rapide.‭ ‬A tervek szerint a márka hagyományos piacain kívül,‭ ‬Kínában és Oroszországban élénkítenék a forgalmat.
Bár elvileg vonzó lehetőség lenne,‭ ‬hogy sokkal több Aston szaladgáljon az utakon,‭ ‬Ulrich Beznek érdemes azt is megfontolnia,‭ ‬amit a Lamborghini vezetője mondott néhány nappal ezelőtt:‭ "‬ha csak egyszer is többet gyártasz a kelleténél,‭ ‬bekerülsz egy ördögi körforgásba,‭ ‬ahol lankad az érdeklődés,‭ ‬a kereskedőknek folyamatosan akciókat kell tartaniuk,‭ ‬és ez megöli a márkát.‭ ‬Vége.‭" ‬Hát, igen. Az az átkozott exkluzivitás.