A BMW M3-as ára

2007.04.26. 11:34

Júniustól rendelhető a BMW új, V8-as motorral felszerelt sportmodellje. Egyelőre csak a németországi árakat ismerjük: az alapkivitel 66 650 euróba, azaz napi árfolyamon átszámítva 16,4 millió forintba kerül.


Galéria - kattintson a képre

A leendő tulajdonosok persze költhetnek jóval többet is új M3-asukra . Az oldallégzsákok és a gyári hifi ugyan az alapfelszereltség része, viszont az elektronikusan vezérelt lengéscsillapításért már 1900 eurós (466 ezer forint) felárat kérnek, a 19 hüvelykes felnikért és a hozzájuk illő 245/35-ös első, illetve 265/35-ös hátsó gumikért pedig 1850 eurót (454 ezer forintot) kell fizetni. A teljes bőr kárpitozás 2220 euróba (545 ezer forintba) kerül, parkolóradar 720 euróért (176 ezer forintért) kérhető az autóba, az M-Drive szolgáltatásokkal bővített fedélzeti számítógép 520 (127 ezer forint), a navigációs rendszer 2300 (565 ezer forint), a kanyarba bevilágító első fényszórópár pedig 450 euróval (110 ezer forinttal) hizlalja a számlát. Amint látható, az alapár bő 15%-a még játszva rákölthető az autóra, és nyilván lesznek még további extrák is a későbbiekben.

Azt egyelőre pontosan nem tudni, hogy itthon mennyivel lesz olcsóbb vagy drágább az M3-as, mint Németországban, de nagyságrendi eltérés nem várható az árak között. A legfürgébb vásárlók bő három hónapot várhatnak új autójukra, a BMW ugyanis szeptember közepére ígéri az első szállítmány átadását.