Olcsó hibrid modellen dolgozik a Honda

2007.05.14. 11:50

A japánok nagy tömegben, viszonylag barátságos áron előállítható családi autót fejlesztenek.

Az autó állítólag több szempontból is emlékeztet majd a jelenlegi Toyota Priusra: önálló típus lesz saját formatervvel, szemben a jelenleg futó egyetlen nagyszériás Honda hibriddel, amely gyakorlatilag a Civic szedán egy változata. A tervek szerint az autó ára 20 ezer euró, azaz 5 millió forint alá esne. Igaz, ettől már a Civic hibrid hajtású változata sincs messze, hiszen a típus Magyarországon 5,49 millió forintért kapható. A Honda az új típusból mintegy 200 ezer példányt szeretne eladni évente, ami igen ambiciózus terv, bár a benzin-elektromos hajtás növekvő népszerűségét nézve egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy sikerül. Az autó várhatóan 2009-re készül el, így valószínűleg már a Prius utódjával – vagy utódaival – kell megküzdenie a piacért.

A Honda a Toyota mellett a hibrid hajtás másik úttörője: az apró Insight kupé annak idején a Prius előtt került piacra, és bár kevesebbet fogyasztott nagy riválisánál, korlátozott használhatósága miatt hamar háttérbe szorult. Hasonló a helyzet a Civic hibrid változatával is: bár ez az autó már van olyan praktikus, mint a Prius, a vásárlók kevésbé ismerik, mivel nem önálló típus, csupán egy a Civicek közül.