Az 1,3 literes négyhengeres jóval tisztább és takarékosabb lett, mint az elődje volt. A Mazda a módosított működési elvű motorral 5,2-ről 4,4 literre tudta csökkenteni az autó minimális fogyasztását 100 km-re, és a károsanyag-kibocsátást is sikerült a japánban érvényes legszigorúbb határértékek 75%-a alá szorítani.
A kompresszor nélküli Miller-motor – amely gyakorlatilag ugyanúgy
működik, mint a Toyota Prius négyütemű Atkinson-motorja – felépítésében
nem különbözik a szokványos Otto-motoroktól, csupán a szelepek
vezérlése eltérő. A lényeg, hogy a szívószelepeket a sűrítési ütem
során viszonylag hosszan nyitva tartják. Ezzel csökken a levegő
sűrítésére fordított, veszteségként jelentkező teljesítmény, igaz, az
üzemanyaggal elégethető oxigén mennyisége is, mivel a beszívott levegő
egy részét a dugattyú kitolja az égéstérből. Ugyanakkor nagyobb
sűrítési arány érhető el a kopogásos égés veszélye nélkül, ami
valamelyest kompenzálja a kevesebb elégetett üzemanyag miatt jelentkező
tejesítménycsökkenést.
Egyelőre nem tudni, hogy a kis fogyasztású benzinmotoros Mazda2-esnek lesz-e exportkivitele, de egyáltalán nem biztos, hogy Európában is forgalomba kerülhet ez a kivitel. A Miller-motort nyomatékszegény karaktere miatt ugyanis csak fokozatmentes automata váltóval párosítják, és kérdéses, hogy kontinensünkön mutatkozik-e igény egy ilyen, kis fogyasztású, benzinmotoros, automata váltós városi kisautó iránt.
