Megbukott a hibrid Honda Accord

2007.06.05. 13:18

Az Amerikában forgalmazott benzin-elektromos nagykocsi utód nélkül tűnik el a kínálatból, helyét néhány év múlva egy dízelmotoros autó veheti át.

Az amerikai Accordot – amelynek gyakorlatilag semmi köze európai névrokonához – az év végén váltja fel egy új típussal a Honda, ám annak már nem lesz hibrid hajtású kivitele. Az Accord Hybrid annak ellenére, hogy Észak-Amerikában manapság nagy divat hibrid hajtású autóval járni, csúnyán megbukott, csupán havi 4-500 példányt tudtak belőle eladni. Az okok prózaiak. Jóval drágább volt, mint egyetlen igazi vetélytársa, a Toyota Camry Hybrid, és többet fogyasztott a vásárlók elvárásainál. Vegyes ciklusban 7,5 liter benzin igazán nem sok egy ekkora járműtől, de a csodaváróknak csalódniuk kellett. A Honda most úgy tervezi, a hibrid hajtást a Civic, és az annál kisebb, elsősorban városban használt modellek számára tartja fenn, ahol igazán látványos eredmények érhetők el vele. Ugyanakkor nagyobb autóiba inkább tiszta üzemű dízelmotorokat épít. Ezek egyrészt olcsóbbak, másrészt kevesebbet fogyasztanak, mint a hibrid hajtóművek.

Az első, Észak-Amerikában is eladható Honda turbódízel motor várhatóan 2009-re készül el, addig viszont a Civic Hybrid marad az egyetlen, környezettudatos vásárlókat célzó Honda modell a piacon.