Készül a Porsche 928-as utódja?

2007.06.08. 16:15

A négyajtós Panamera mellett állítólag egy nagy luxuskupét is bemutat majd a Porsche.

Német lapértesülések szerint a 928-as utódját a Panamera megrövidített padlólemezére építik, és ugyanúgy V6-os és V8-as, vízhűtéses orrmotorokat kap, mint négyajtós testvére. A gyártás is ugyanazokon a gépsorokon zajlik majd, így a Porsche viszonylag kis kockázatot vállal a típus bemutatásával.

Az egyetlen eddigi, hasonló méretű orrmotoros Porsche, a 928-as hosszú pályafutása alatt soha nem lett igazán sikeres: bemutatása idején épp javában tombolt az olajválság, de az eladásai később sem tudták megközelíteni vele a farmotoros 911-es eredményeit. A Cayenne terepjáró pozitív fogadtatása azonban azt mutatja, hogy a piac manapság sokkal már sokkal inkább elfogadja a szokásostól eltérő Porschékat, mint harminc évvel ezelőtt, így elképzelhető, hogy a második luxuskupé egyértelmű sikert arathat.