Szorosabb BMW-Mercedes együttműködés készül?

2007.06.12. 16:28

A BMW vezetése szívesen elmélyítené jelenlegi kapcsolatát a Mercedesszel, mondta a müncheni székhelyű gyártó marketingigazgatója. Michael Ganal szerint logikus lépés volna, ha a két luxusautó-gyártó együttműködne, hiszen mindketten a prémium szegmensben próbálnak eredményesek lenni, és mindkét cég a legkorszerűbb, legjobb minőségű termékek előállítására törekszik. Ganal arra a kérdésre sajnos kitérő választ adott, hogy mely területeken tudná elképzelni a közös munkát.

A BMW és a Mercedes jelenleg egyetlen területen működik együtt. Egy hibrid hajtásláncot fejlesztő projektben vesznek részt, a Volkswagennel és a General Motorsszal együtt. Korábban a két gyártó kapcsolatára a rivalizálás volt a jellemző, de nem elképzelhetetlen, hogy összefogjanak olyan tervek megvalósításában, amelyeket önállóan túl költséges volna megvalósítani. Ez persze nem jelenti azt, hogy Mercedesek készülnek majd BMW jelvénnyel, vagy fordítva. Ugyanakkor drágább főegységek, például motorok, váltók, vagy akár teljes járműplatformok közös fejlesztésével és gyártásával anélkül próbálkozhatnának, hogy autóik minősége vagy presztízse csorbát szenvedne.

A két luxusautó-gyártó nagyon hasonló utat járt be az utóbbi években. Mind a kettő kísérletet tett egy-egy tömeggyártó felvásárlásával, de mindkét próbálkozás kudarcba fulladt, így a Mercedes és a BMW is magára maradt a Chrysler, illetve a Rover eladását követően. Ez jelenleg még nem okoz problémát, sőt, úgy néz ki, így még nagyobb haszonnal működhet mindkét cég. Ugyanakkor a prémium gyártókon nagy a nyomás, hogy állandóan a legújabb műszaki megoldásokat alkalmazzák a lehető legjobb minőségben. Egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen, autóipari léptékben viszonylag kis cég egymagában képes lesz tartani az iramot az olyan óriásokkal, mint a Toyota, a GM, a Renault-Nissan vagy a Volkswagen-csoport.