Kémfotón a kétajtós 1-es BMW

2007.06.14. 14:59

Szinte leplezetlenül tesztelik a legkisebb BMW következő változatát. A lépcsős hátú kupé legtöbb részlete jól látható a fotókon, egyedül a hátsó lámpákat próbálják tessék-lássék eltakarni.


Galéria - kattintson a képre

A fotókon nem valamelyik tucatváltozat látható, hanem az 135i M néven emlegetett csúcsváltozat – legalábbis erre következtethetünk a lökhárítók hatalmas légbeömlői alapján. Ebbe a kivitelbe a 335i-ből ismert két turbófeltöltős, 306 lóerős, háromliteres hathengeres kerülhet, amellyel a kompakt kupé a régi M3-asokat idéző teljesítményt nyújthat.

A BMW évek óta húzza a kétajtós 1-es bemutatását, de úgy néz ki, a várakozásnak hamarosan vége, és a típust talán még az idén, de legkésőbb a jövő év elején bemutatják. A lépcsős hátú modell elsődlegesen az észak-amerikai vásárlók igényeit hivatott kielégíteni, de több mint valószínű, hogy Európában is kapható lesz, méghozzá a csapott hátú kivitelekhez képest jellemzően nagyobb és erősebb motorokkal.