Porsche Panamera kémfotók

2007.07.23. 12:54


Galéria - kattintson a képre

Ahogy Wendelin Wiedeking tavaly megígérte, gőzerővel folyik a négyajtós Porsche Panamera túrakupé tesztelése, jelenleg a Nürburgringen nyúzzák az egyelőre nehezen befogadható formájú autót. A Mercedes CLS, az Aston Martin Rapide és a most még ismeretlen nevű VW kupé ellenfelének szánt Panamera bemutatóját a 2009-es Genfi Autószalonra tervezik. A Panamerába, a 911-es farba épített boxere helyett, előre építik a hajtóművet, és háromféle motor közül lehet majd választani. A belépőmodell a VW 3,5 literes, 300 lovas hathengeresét kapja, e fölött helyezkedik el a Porsche saját fejlesztésű V8-asa, mely feltöltés nélkül 350, biturbóval 560 lóerős teljesítményre képes, és az is elképzelhető, hogy, az AMG-ellenfelek legyőzésére bevetik a Carrera GT tízhengeresét.
A négy teljes értékű üléssel készülő sportkocsiban nagyjából 450 liter marad a csomagoknak, és a négy ajtóval a bekúszást is megússzák a módos vásárlók gyerekei és barátai. A Porsche évente húszezer példányt szeretne majd értékesíteni az újdonságból, amivel a százezres álomhatár fölé tudná tornászni éves eladásait.