Ford Fiesta előzetes Frankfurtban

2007.08.23. 09:42

Már szeptember közepén láthatjuk a Ford következő kisautóját, igaz, egyelőre csak tanulmányautóként.


A Ford más gyártókhoz hasonlóan mostanság egyre több típusát mutatja meg a közönségnek tanulmányként, hónapokkal azelőtt, hogy a végleges, majdan gyártásba kerülő változat napvilágot láthatna. Így volt ez az S-Max egyterűvel, a Mondeóval, és most a Fiestával is ugyanez történik. Ezúttal azonban az előzeteshez is megpróbálnak előre kedvet csinálni a közönségnek, néhány vázlat segítségével. Már a két rajzon is egyértelműen látszik, hogy a Ford ezúttal is hű maradt az egységes formatervezés elvéhez: itt is felfedezhetjük a Ford által Kinetic Design-nak nevezett stílus fontosabb ismertetőjegyeit. A kicsike hűtőrács alatt kialakított óriási légbeömlővel, a szabálytalan formájú fényszórókkal, a masszív sárvédő-szélesítésekkel és a jellegzetes, ferde övvonallal már találkozhattunk az újabb Ford típusok többségén.


Az új Fiesta műszakilag kevésbé lesz formabontó: a padlólemezt a korábban már bemutatott új Mazda2-esből veszik át, és a motorválaszték is ismerős elemekből áll majd. Az aktuális pletykák szerint 1,3, 1,6 és 1,8 literes benzines, illetve 1,4 és 1,6 literes Peugeot-Ford dízelmotorokat kap az új Fiesta. Szerencsére úgy néz ki, az ősrégi, iszákos és gyenge 1,3 literes Kent motort végre elfelejthetjük: a Fiesta korszerű alapmotorját már a Mazda tervei alapján készítik.

A Ford gyakorlatából kiindulva a következő Fiesta bemutatóját 2008 tavaszára várhatjuk, és valószínű, hogy a típus forgalmazása is beindulhat a jövő év közepén.