Schumi-per

2001.02.13. 20:07
 
   
   

[MTI] A világbajnok egy per során - személyiségi jogaira hivatkozva -azt szerette volna elérni, hogy az ál-Schumacher ne szerepelhessen nyilvános rendezvényeken. A bíróság elutasította a keresetét. Az ítélet kihirdetése után nem sokkal az ügynökség irodájából eltűntek a hasonmással kapcsolatos dokumentumok. Egy aacheni ügynökség most betörésre való felbujtással vádolja a háromszoros Forma-1-es világbajnok Michael Schumachert. A német versenyző már korábban kapcsolatba került a céggel, amely többek között hasonmása menedzselési jogával is rendelkezik. Mivel anyagi kár nem keletkezett és betörésre utaló jeleket sem találtak, a rendőrség nem foglalkozott az esettel. Az ügynökség azonban magánnyomozókat fogadott fel, akik kiderítették, hogy az iroda éjszakai őrzését olyan cég vállalta el, amely szoros üzleti kapcsolatban áll Schumacherrel, így feltételezhető, hogy az őröknek közük van az iratok eltűnéséhez. Az ügyészség a nyomozók által összegyűjtött bizonyítékok elemzése után dönt arról, hogy indít-e eljárást a pilóta ellen.