Fogyókúrán a Mercedes SLR

2007.10.02. 09:15

Az egyetlen utcai McLaren Mercedes új csúcsváltozata az SLR 722 GTR névre hallgat.

Bár 5,4 literes, kompresszoros V8-as motorjához nem nyúltak, és az ötsebességes automata váltót sem cserélték le, a bő 300 kilogrammos súlycsökkentés révén a gyorsulását és az úttartását egyaránt sikerült jelentősen javítani. Az SLR 722 a mai sportkocsik közt átlagosnak számít a maga 1650 kilogrammos tömegével, és úgy is félelmetesen gyors, de a GTR-en mindent szénszálas műanyagra cseréltek, amit lehetett, így már csak 1,3 tonnát nyom, ami a 650 lóerős motorral együtt pontosan 500 lóerőt jelent tonnánként. Így már valóban szupersportkocsi, nem csak szuperdrága sportkocsi: 3 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-s tempót. Ugyanakkor a végsebessége alig nőtt 3 km/h-val – az új csúcsérték 337 km/h – bár ez praktikusan még a német autópályán is bőven elég kell legyen.

Aki most úgy döntött, hogy ezért az autóért nekiáll meggazdagodni, azt nem elsősorban az ár fogja megakadályozni álmai megvalósításában, hanem az a rideg tény, hogy összesen 21 példány készül belőle, és nyilván ezeken is összeverekszik majd néhány fanatikus sportkocsi-gyűjtő.