Kötelező lesz a fékasszisztens Európában?

2007.10.09. 09:08

Az Európai Unió bürokratái újabb ötlettel borzolják az autógyártók vezetőinek idegeit. Eddig csak a kötelező szén-dioxid-kibocsátási határértékekre vonatkozó tervek miatt zúgolódhattak a gyártók, de a fékasszisztens kötelezővé tételének terve hallatán most újabb gumicsont kerül terítékre. Az EU ugyanis azt tervezi, hogy két éven belül kötelezővé teszi ezt a biztonsági eszközt.

Arra hivatkoznak, hogy a felmérések szerint így évente mintegy 1100 halálos kimenetelű, és több tízezer súlyos sérüléssel végződő gázolásos balesetet lehetne megelőzni. Jól védhető álláspont, szemben az autógyártókéval, amelyek ma már arra sem hivatkozhatnak, hogy nincs kéznél a szükséges technológia, csupán a felmerülő plusz költségeik miatt siránkozhatnak. A fékasszisztens kötelezővé tételének költségeiről egyelőre semelyik fél nem közölt becsléseket, de az EU szakértői szerint nem volna különösebben drága.

A fékasszisztens bő tíz éve bukkant fel a prémium-kategória drágább modelljeiben, és viszonylag hamar elterjedt, ma már jobban felszerelt kisautókban is előfordul. A lényege, hogy érzékelőkkel figyelik a gázpedál felengedésének, és a fékpedál lenyomásának sebességét, és ha a sofőr egy előre beállított értéknél gyorsabban lép a fékre, a rendszer – vészfékezést feltételezve – a lehetséges maximumra növeli a fékerőt. Ezzel a fékút gyakran jelentősen csökkenthető, mivel a hétköznapi autóvezetők többsége vészhelyzetben sem nyomja be ütközésig a fékpedált.