Két hónapon belül eladják a Jaguart

2007.10.16. 11:37

Nem csoda, hogy a Ford nemigen költ már a Jaguar fejlesztésére , december közepéig meg szeretnének szabadulni tőle, és a Land Rovertől is.

Az eladásról egy spanyol lapnak nyilatkozott a Ford of Europe első embere, John Flemming, igaz, az érdeklődők kilétéről üzleti titokra hivatkozva egyelőre nem mondott semmit. Flemming szerint nem szeretnék elaprózni a két brit luxusmárka eladását. A Jaguart és a Land Rovert egy csomagban kínálják, és a vevőjelöltekkel eredményesen haladnak a tárgyalások. A pletykák szerint az autógyártásban valamennyire is járatos érdeklődő csak egy maradt, az indiai Tata, viszont több pénzügyi befektetőcsoport is szívesen felvásárolná a Jaguart és a Land Rovert, köztük a Chryslert nemrégiben átvevő Cerberus Capital.

A Ford 1989-ben vásárolta meg a Jaguart, hogy ezzel beléphessen a prémium szegmensbe, de azóta sem volt képes nyereségessé tenni a márkát. A Land Roverrel más a helyzet: a 2000-ben a BMW-től átvett terepjárógyártó a választék felújítása után kezd újra sikeressé válni. Ha az üzletet valóban sikerül nyélbe ütni, akkor a Ford of Europe kezében már csak egy prémium márka, a Volvo marad.

A korábbi pletykákkal ellentétben azonban egyáltalán nem valószínű, hogy a kölni székhelyű cég svéd leányvállalatától is megválna, ahogy azt Flemming is megerősítette. A Volvo ugyanis értékes fejlesztésekkel járul hozzá a Ford működéséhez, ugyanakkor maga is képesnek látszik profitot termelni. Ahogy a Ford of Europe vezetője fogalmazott, veszélyes volna átengedni egy ilyen, stratégiai szempontbókl kulcsfontosságú részleget a konkurenciának.